Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
Dia Lakócsáról nevezett Tündérszép versenyünkre. A szépsége mellett eszét is folyamatosan pallérozta, is fordulhat elő, hogy nem csupán jogász, de nemzetközi gazdaság és gazdálkodási szakos közgazdász is. Jelenleg is tanul, most éppen energiagazdálkodási szakközgazdásznak. Hobbija a nyelvtanulás, már most négy nyelven beszél, de szeretne még újabbakat megtanulni. Emellett szívesen táncol és olvas is.
Dia 27 éves 157 cm magas csillagjegye szűz. Kedvenc étele a füstölt lazac salátaágyon, kedvenc itala a citromos víz. Kedvenc zenéje Severina – Grad Bez Ljudi, míg kedvenc parfümje Carolina Herrera: Good Girl