Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, mely a regionális fordulóval kezdődött. Ide maximum ötvenen juthattak be a szakmai zsűri döntése nyomán. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.

Kovács Boglárka

Pécs, 23 éves

Boglárka jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karának hallgatója, marketing szakon. Nem tétlenkedik, idén kezdte el írni szakdolgozotatát, ha minden jól megy, ebben az évben végez. Emellett dolgozik is, hétvégéken pedig a családjával és a barátaival tölti az idejét. Hobbija a főzés, ez teljesen kikapcsolja. Azért jelentkezett a versenyre, hogy ezen a területen is kipróbálja magát.

Boglárka 172 cm magas, csillagjegye szűz. Kedvenc étele a gnocchi sorrentino, kedvenc itala nincs. Hangulatától függően vegyesen hallgat zenéket, kedvenc parfümje viszont van, a Chanel Mademoiselle.

Szavazat leadása
Értékeld a jelöltedet:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.

szavazat sikeresen leadva

Kovács Boglárka köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Kovács Boglárka nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!
ma már nem szavazhatsz

Kovács Boglárka köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Kovács Boglárka nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!

További versenyzők

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat