Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Móni Szentlőrincen végezte tanulmányait, mezőgazdasági iskolában. A hobbija és a munkája összekapcsolódik, hiszen a lovaglás és a lovasoktatás a szenvedélye is egyben. Nagymamája ajánlására jelentkezett a versenyre.
Mónika Leona 170 cm magas, csillagjegye oroszlán. A kedvenc étele a mamája által készített milánói sertésborda, kedvenc itala pedig az őszibaracklé. Kedvenc zenéje is van: Rudimental Waiting All Night című dala. Kedvenc parfümje pedig a Jean Paul Gaultier Scandal Le Parfum.
Betlehem Mónika Leona
25 Pellérd
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Csontos Marion
20
Pécs
Kovács Rebeka
28
Dunaföldvár
Kajos Fruzsina
32
Dombóvár
Balogh Alexandra
26
Komló
Jakab Tamara
19
Szenta
Süle Adrienn
21
Kaposvár
Orsós Elizabet
18
Gyulaj
Kalocsa Gyöngyi
18
Lengyeltóti
Horváth Vivien
24
Mohács
Schneider Szonja
21
Pécs
Pintér Kitti
30
Lengyeltóti
Németh Nikolett
18
Bogyiszló
Meleg Nikolett
25
Zamárdi
Hevesi Rebeka
18
Somogyudvarhely
Molnár Viktória
18
Kereki
Kapusi Kinga
29
Dalmand
Gölöncsér Kinga
20
Balatonendréd
Németh Vivien Inez
23
Siófok
Balassa Andrea
21
Mernye
Beke Evelin
27
Zomba
Makarész Tímea
18
Sántos
Varga Elizabet
21
Komló
Szabó Cintia
34
Andocs
Kovács Boglárka
23
Pécs
Kulutácz Karolina
21
Mohács
Bagó Blanka Alexandra
21
Keszü
Réti Médea
21
Pécs
Nagy Szabina
23
Komló
Riszt Kamilla
32
Pécs
Zsanai Mia
20
Siófok
Erős Bianka
24
Bőszénfa
Dobisz Diána
21
Pécs
Horváth Cintia
20
Marcali
Balogh Jázmin Zoé
19
Kurd
Lipóczki Hermina
18
Komló
Wéber Fanni
20
Pécs
Vódli Kitti Katalin
24
Szekszárd
Tóth Virág Evelin
18
Nagydorog
Rácz Anasztázia
31
Tamási
Király Friderika
25
Somogyfajsz
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Cservenka Tícia
28
Mecsekpölöske
Horváth Cintia Korinna
31
Kaposvár
Burai Boldizsárné Judit
32
Decs
Lengyel Dominika
19
Pécs
Szilágyi Cintia Eugénia
20
Paks
Mufics Dóra
20
Bóly
Korábbi versenyek