Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Kinga 165 centiméter magas, csillagjegye a mérleg. Kedvenc étele a pizza, kedvenc itala pedig a körtés Topjoy. A zene, amit a legjobban szeret, Manueltől Tiara című dal, kedvenc parfüme pedig Armani. Ő az a lány, akit rabul ejtett a mezőgazdasági élet, nem félti besározni a gumicsizmáját. Számára nagyobb érték egy traktor, mint egy sportkocsi, és biztosan találkozhattál már vele a Babod Off Road fesztiválon. Tündérszépek versenyünkre pedig azért jelentkezett, mert szeretné magát kipróbálni a szépségiparban is.
Gölöncsér Kinga
20 Balatonendréd
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Balogh Alexandra
26
Komló
Szabó Cintia
34
Andocs
Németh Nikolett
18
Bogyiszló
Cservenka Tícia
28
Mecsekpölöske
Burai Boldizsárné Judit
32
Decs
Lengyel Dominika
19
Pécs
Beke Evelin
27
Zomba
Király Friderika
25
Somogyfajsz
Varga Elizabet
21
Komló
Makarész Tímea
18
Sántos
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Molnár Viktória
18
Kereki
Balogh Jázmin Zoé
19
Kurd
Tóth Virág Evelin
18
Nagydorog
Kulutácz Karolina
21
Mohács
Németh Vivien Inez
23
Siófok
Szilágyi Cintia Eugénia
20
Paks
Wéber Fanni
20
Pécs
Horváth Cintia
20
Marcali
Schneider Szonja
21
Pécs
Kajos Fruzsina
32
Dombóvár
Balassa Andrea
21
Mernye
Süle Adrienn
21
Kaposvár
Horváth Vivien
24
Mohács
Meleg Nikolett
25
Zamárdi
Zsanai Mia
20
Siófok
Kapusi Kinga
29
Dalmand
Kalocsa Gyöngyi
18
Lengyeltóti
Kovács Boglárka
23
Pécs
Lipóczki Hermina
18
Komló
Mufics Dóra
20
Bóly
Nagy Szabina
23
Komló
Kovács Rebeka
28
Dunaföldvár
Dobisz Diána
21
Pécs
Horváth Cintia Korinna
31
Kaposvár
Réti Médea
21
Pécs
Vódli Kitti Katalin
24
Szekszárd
Jakab Tamara
19
Szenta
Orsós Elizabet
18
Gyulaj
Bagó Blanka Alexandra
21
Keszü
Betlehem Mónika Leona
25
Pellérd
Csontos Marion
20
Pécs
Rácz Anasztázia
31
Tamási
Pintér Kitti
30
Lengyeltóti
Hevesi Rebeka
18
Somogyudvarhely
Erős Bianka
24
Bőszénfa
Riszt Kamilla
32
Pécs
Korábbi versenyek