Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Cintiát rabul ejtette a természet. Szereti az erdőket és a vadászok világát, ezért is szerezett erdész technikusi végzettséget. Állítása szerint, soha nem volt alkalma kipróbálni magát a szépségiparban, ezért is jelentkezett Tündérszépnek, mert egy jó lehetőségnek látja, hogy kislánykori álmát megvalósíthassa. Célja, hogy később a szakmájában tudjon dolgozni, de modellként is szeretne karriert elérni. Sokat kirándul és olvas, nem riad vissza egy jó bulitól, ahol latin zenére táncolhat és rostos őszibarackot kortyolhat. Csillagjegye az ikrek.
Horváth Cintia
20 Marcali
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Balogh Jázmin Zoé
19
Kurd
Bagó Blanka Alexandra
21
Keszü
Németh Nikolett
18
Bogyiszló
Varga Elizabet
21
Komló
Lipóczki Hermina
18
Komló
Csontos Marion
20
Pécs
Rácz Anasztázia
31
Tamási
Orsós Elizabet
18
Gyulaj
Kovács Boglárka
23
Pécs
Kajos Fruzsina
32
Dombóvár
Riszt Kamilla
32
Pécs
Lengyel Dominika
19
Pécs
Betlehem Mónika Leona
25
Pellérd
Molnár Viktória
18
Kereki
Réti Médea
21
Pécs
Meleg Nikolett
25
Zamárdi
Balassa Andrea
21
Mernye
Dobisz Diána
21
Pécs
Erős Bianka
24
Bőszénfa
Tóth Virág Evelin
18
Nagydorog
Balogh Alexandra
26
Komló
Wéber Fanni
20
Pécs
Szabó Cintia
34
Andocs
Németh Vivien Inez
23
Siófok
Kapusi Kinga
29
Dalmand
Makarész Tímea
18
Sántos
Zsanai Mia
20
Siófok
Nagy Szabina
23
Komló
Mufics Dóra
20
Bóly
Schneider Szonja
21
Pécs
Pintér Kitti
30
Lengyeltóti
Kovács Rebeka
28
Dunaföldvár
Kalocsa Gyöngyi
18
Lengyeltóti
Horváth Vivien
24
Mohács
Király Friderika
25
Somogyfajsz
Jakab Tamara
19
Szenta
Gölöncsér Kinga
20
Balatonendréd
Beke Evelin
27
Zomba
Burai Boldizsárné Judit
32
Decs
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Horváth Cintia Korinna
31
Kaposvár
Hevesi Rebeka
18
Somogyudvarhely
Vódli Kitti Katalin
24
Szekszárd
Kulutácz Karolina
21
Mohács
Cservenka Tícia
28
Mecsekpölöske
Szilágyi Cintia Eugénia
20
Paks
Süle Adrienn
21
Kaposvár
Korábbi versenyek