Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Niki recepciósként dolgozik egy hotelben Zamárdiban. Kiskorában ritmikus gimnasztika vonzotta, az ebből fakadó sport iránti szeretete pedig még a mai napig kitart, ezért rendszeresen jár edzeni, hogy fitten tartsa magát. Célja a Tündérszépekkel, hogy modellként is kipróbálja magát. Szeret új embereket megismerni, mindig kíváncsian hallgatja a történeteiket. Niki 178 centiméter magas, és a skorpió csillagjegyében született. Szereti a Hortobágyi húsos palacsintát és a zeró kólát. Kedvenc zenei stílusa a latin és a spanyol, kedvenc parfümje pedig a Armani Si.
Meleg Nikolett
25 Zamárdi
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Vódli Kitti Katalin
24
Szekszárd
Réti Médea
21
Pécs
Pintér Kitti
30
Lengyeltóti
Bagó Blanka Alexandra
21
Keszü
Mufics Dóra
20
Bóly
Wéber Fanni
20
Pécs
Kapusi Kinga
29
Dalmand
Betlehem Mónika Leona
25
Pellérd
Dobisz Diána
21
Pécs
Lipóczki Hermina
18
Komló
Zsanai Mia
20
Siófok
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Nagy Szabina
23
Komló
Burai Boldizsárné Judit
32
Decs
Makarész Tímea
18
Sántos
Riszt Kamilla
32
Pécs
Tóth Virág Evelin
18
Nagydorog
Cservenka Tícia
28
Mecsekpölöske
Molnár Viktória
18
Kereki
Horváth Vivien
24
Mohács
Lengyel Dominika
19
Pécs
Schneider Szonja
21
Pécs
Németh Nikolett
18
Bogyiszló
Szilágyi Cintia Eugénia
20
Paks
Horváth Cintia Korinna
31
Kaposvár
Orsós Elizabet
18
Gyulaj
Balassa Andrea
21
Mernye
Horváth Cintia
20
Marcali
Rácz Anasztázia
31
Tamási
Kajos Fruzsina
32
Dombóvár
Hevesi Rebeka
18
Somogyudvarhely
Kovács Rebeka
28
Dunaföldvár
Erős Bianka
24
Bőszénfa
Gölöncsér Kinga
20
Balatonendréd
Szabó Cintia
34
Andocs
Kalocsa Gyöngyi
18
Lengyeltóti
Kulutácz Karolina
21
Mohács
Balogh Alexandra
26
Komló
Németh Vivien Inez
23
Siófok
Varga Elizabet
21
Komló
Kovács Boglárka
23
Pécs
Csontos Marion
20
Pécs
Balogh Jázmin Zoé
19
Kurd
Süle Adrienn
21
Kaposvár
Jakab Tamara
19
Szenta
Király Friderika
25
Somogyfajsz
Beke Evelin
27
Zomba
Korábbi versenyek