Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Tolnán jár gimnáziumba és Budapesten modellkedik. Az érettségi után Nikolett komoly döntés előtt fog állni, ugyanis még nem határozta el, hogy jogra vagy divattervezői szakra jelentkezzen. A modellkedés azonban nem az egyetlen szenvedélye, szabadidejében szívesen foglalkozik ruhatervezéssel, és szereti a kézműves dolgokat is, ezért horgol és köt. A fiatal modell jelenleg nagy izgalommal várja a jövőt, és elkötelezett amellett, hogy kiteljesítse álmait és céljait.
Németh Nikolett
18 Bogyiszló
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Balassa Andrea
21
Mernye
Erős Bianka
24
Bőszénfa
Nagy Szabina
23
Komló
Lipóczki Hermina
18
Komló
Kajos Fruzsina
32
Dombóvár
Vódli Kitti Katalin
24
Szekszárd
Balogh Alexandra
26
Komló
Süle Adrienn
21
Kaposvár
Kovács Boglárka
23
Pécs
Szabó Cintia
34
Andocs
Mufics Dóra
20
Bóly
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Bagó Blanka Alexandra
21
Keszü
Kapusi Kinga
29
Dalmand
Cservenka Tícia
28
Mecsekpölöske
Beke Evelin
27
Zomba
Zsanai Mia
20
Siófok
Pintér Kitti
30
Lengyeltóti
Horváth Cintia Korinna
31
Kaposvár
Németh Vivien Inez
23
Siófok
Dobisz Diána
21
Pécs
Makarész Tímea
18
Sántos
Jakab Tamara
19
Szenta
Kulutácz Karolina
21
Mohács
Balogh Jázmin Zoé
19
Kurd
Gölöncsér Kinga
20
Balatonendréd
Horváth Vivien
24
Mohács
Csontos Marion
20
Pécs
Lengyel Dominika
19
Pécs
Horváth Cintia
20
Marcali
Orsós Elizabet
18
Gyulaj
Wéber Fanni
20
Pécs
Tóth Virág Evelin
18
Nagydorog
Réti Médea
21
Pécs
Betlehem Mónika Leona
25
Pellérd
Molnár Viktória
18
Kereki
Kovács Rebeka
28
Dunaföldvár
Schneider Szonja
21
Pécs
Varga Elizabet
21
Komló
Kalocsa Gyöngyi
18
Lengyeltóti
Meleg Nikolett
25
Zamárdi
Szilágyi Cintia Eugénia
20
Paks
Rácz Anasztázia
31
Tamási
Riszt Kamilla
32
Pécs
Király Friderika
25
Somogyfajsz
Hevesi Rebeka
18
Somogyudvarhely
Burai Boldizsárné Judit
32
Decs
Korábbi versenyek